12+1 hagyományos svéd étel
2019. november 06. írta: Svéd otthon

12+1 hagyományos svéd étel

Ha Svédország gasztronómiája kerül szóba, mindenki azonnal az IKEA által híressé vált húsgolyóra gondol. Valójában Svédország ételei és szokásai sokkal érdekesebbek ennél.

Azt, hogy valójában milyenek is a svéd ételek, nehéz megtudni, hiszen az éttermekben kapható ételek többsége nem igazán hagyományos módon készül, és nem látunk bele az igazi svéd konyhába. Nagy szerencsénk van, hogy a szomszédból, már többféle svéd süteményt is kaptunk, így legalább azok körvonalazódtak bennünk.

Viszont, ennek ellenére van pár érdekes étel, amit érdemes megkóstolni és nem is feltétlen kell hozzá drága étterembe menni.

1. Hering/Sill

Ez az az étel, amit valaki vagy szeret, vagy egyenes utálja. Magyarországon én csak azt a bizonyos hagymás pácolt heringet ismertem eddig, a ruszlit. A svédek heringje viszont ennél egy kicsit több. Van borsos, mustáros, különböző szószokban úszkáló. A karácsonyi asztal elengedhetetlen étele. Viszont, ahhoz, hogy megkóstoljuk, csak egy közeli szupermarketet kell keresni, a legnépszerűbben hering ugyanis az Abba (nem az együttes) márkájú üveges változat. Egy kis kenyérrel megkóstolva, elkezdhetünk ráérezni a svéd ízvilágra akár egy városi parkban ücsörögve is. Az ára átlag 20 korona, ami most kb. 620 forint.

swedish-sill.jpg

2. Wallenbergare/Borjú fasírt

Amikor először kóstoltam ezt az ételt, úgy voltam vele, hogy ez egy fasírt vagy egy nagyra nőtt húsgolyó. Igazából fasírt, de egyszerűbben van fűszerezve, mint a magyar és borjúhúsból készül. Amitől igazán finom lesz, az talán a tojás és a zsemlemorzsa mellett a tejszín. A svédek általában burgonyapürével, áfonyaszósszal és borsóval eszik.

wallenbergare-1.jpg

3. Köttbullar/Húsgolyó

Az IKEA-nak köszönhetően, ma már világszerte azt gondolják a svéd húsgolyó, a legsvédebb étel. Igazából minden nemzetnek meg van a maga húsgolyója. A gyerekek körében kedvelt a paradicsomos spagetti húsgolyóval. Általában burgonyapürével, barna szósszal és áfonyaszósszal eszik.

44d39292-0f40-46d6-a91c-0ff5931476e0.jpg

4. Raggmunk/Burgonya palacsinta

Ez a vajban sült burgonyás palacsinta, tulajdonképpen a nálunk ismert tócsni, avagy lapcsánka, ki hogy, ismeri. Ez az étel a téli, szegényesebb időkről maradt meg a svédek konyhájában is, viszont ma már, nem annyira népszerű étel a svédek körében. Mi sokszor készítünk, egyszerű, vacsorának való.

otato-pancakes.jpg

5. Smörgåstårta/Szendvicstorta

Ha bemegyünk bármilyen élelmiszerboltba, biztosan fogunk látni a hűtőpultban szendvicstortát. Ez a kenyérből és különböző húsos, szószos rétegekből álló torta, nagyon népszerű a svédek körében, főleg összejöveteleken vagy ünnepeken.

image_1_1.jpg

6. Toast Skagen/Garnélarák pirítóson

Ebben nincs semmi bonyolult. Majonézes mártásba kevert garnélarák pirítós kenyéren tálalva. A svédek imádják, mindenhol kapható és ők mindenhol meg is veszik és eszik.

dsc_0238.JPG

7. Gravad lax/Pácolt lazac

Azt tudtad, hogy a svédek, már az 1600-as években ezt ették, persze máshogy készítve, de a koncepció ugyanaz volt. Fűszernövényekkel és mustárral szokták enni, főleg karácsonykor és midsommar ünnepén.

gravad-lax-4.jpg

8. Kalops/Marhapörkölt

Ez egy egészen egyszerű marhapörkölt, amit hosszú ideig főznek, és ami az ország délebbi részéről származik. Talán annyiban más a klasszikus magyar marhapörkölthöz képest, hogy ebbe tesznek jó sok sárgarépát.

d0p5n8tx4ail0rk.jpg

9. Ärtsoppa/Sárgaborsó leves

Ehhez az ételhez fűződik a legelső gasztro történetünk itt a szigeten. Történt ugyanis, hogy a közös szigeti kikötői munka után, az egész csapat beült egy kicsi házba enni és mi nagyban elkezdtük dicsérni, ezt az igazából főzeléknek kinéző ételt, hogy milyen jó íze van és milyen jó a hús benne, amikor is jót nevetve rajtunk közölték, hogy ez egy rúdba csomagolt változat, amit minden boltban lehet kapni és csak meg kell melegíteni.

Azóta, nagyon szeretjük és ezt is érdemes megkóstolni. Érdekes henger alakú kis csomagolásban kapható, de az íze sokkal-sokkal finomabb, mint a bizarr csomagolás alapján gondolnánk. Persze a svédek otthon biztosan meg is főzik maguknak, de azért szép számmal fogy a boltokból a hengeres verzió is. A neve ellenére pedig nem leves, hanem főzelék.

Az idősebb generáció a katonaságnál ette folyton, az iskolások minden csütörtökön, még sokszor most is, így sokan a svédek között sem kedvelik. Az ára 9 korona körül van, ami jelenleg 280 forint.

07310090752691_g1n1.jpg

10. Knackebröd/Ropogós kenyér

Ez a kenyérke minden svéd háztartásban megtalálható, nálunk is van itthon két féle változat. Nagyon sokáig eltartható, ezért tartalékba mindig jó, ha van otthon, különböző krémekkel, pedig már nem is olyan száraz. Az előbbiekben már említett borsóleves és a hering állandó kiegészítője. Magyarországon a Wasa márkájú kenyeret, ha jól tudom lehet kapni. Egy kisebb csomag ára 11 korona körül indul, ami jelenleg 345 forint.

leksands_ekologiska_630x430-1024x698.jpg

11. Falukorv/Svéd kolbász

A svéd kolbász, amely füstölt sertés- és marha- vagy borjúhús reszelt keverékéből készül, burgonyakeményítő liszttel, hagymával, sóval és enyhe fűszerekkel. Története a Falun rézbányáig nyúlik vissza. Ma is nagyon kedvelt, a gyerekek általában ketchuppal és tésztával eszik. Az ára átlagosan 35 korona, ami most kb. 1100 forint

falukorv-5.jpg

12. Surströmming/Erjesztett hering

Ha egyedülálló svéd gasztro élményre vágyik valaki, akkor azt hiszem ezt érdemes megkóstolni, amennyiben megtudja. Minden szupermarketben kapható, a svédek közül sem mindenki evett már ilyet, de sokak szerint finom, viszont a szagát ők sem bírják. Érdemes a szabadban kibontani és a ruhára is vigyázni, mert a szagot egy darabig nem lehet kimosni belőle. A svédek szerint érdemes filmre venni az első ilyen kóstolási élményt, mert a reakciók lehet, egészen elképesztőek lesznek. Mi még nem kóstoltuk, de az internet tele van ilyen videókkal és az első reakciók láttán, nem vagyok biztos benne, hogy valaha megfogjuk, talán egyszer, csakis kíváncsiságból. A 100 grammos kiszerelés most éppen 65 korona, ami 2020 forint körül van.

serving_surstromming.jpg

+1. Pyttipanna/Serpenyős egytál

A svéd kifejezés apró darabok a serpenyőben-re utal. Ez egy népszerű étel Svédországban, ami hagyományosan burgonyából, hagymából és apróra vágott valamilyen húsból készül, gyakran tálalják, savanyú uborkával, tojással vagy céklával. Régi időkben eredetileg a maradék ételből készítve jött létre, de ma már a boltok fagyasztó pultjai is tele vannak vele. Egy kisebb mirelit csomag ára nagyjából 40 korona körül kezdődik, ami most épp 1250 forintnak felel meg.

pyttipanna.jpg

Az összes fenti étel a svéd hagyományos tradicionális ételek egyike. Az utóbbi években azonban a nemzetközi ételek egyre fontosabb szerepet játszanak a svéd ételkultúrában, mint például a taco vagy a kebab.

A történelem folyamán Svédország mindig nyitott volt a nemzetközi befolyásokra, és többek között a török eredetű káposzta tekercsekre, de a francia konyha szintén nagy jelentőséggel bír a svéd konyha szempontjából.

A 20. század folyamán a gyorséttermek megjelenésével, és az idő múlásával a pizza, a hot-dog (korv med bröd, amit az IKEA-ból is ismerünk) és a hamburger is klasszikussá vált a svédek körében. Az iparosodás előtt a svédek többnyire helyi termékeket gyártottak, és a mindennapi ételeik egyszerűek voltak, ma már gyakran vásárolnak készételeket, a lényeg, hogy minél gyorsabban el lehessen készíteni és maradjon idő minden másra.

 

Hamarosan megmutatom nektek Svédország hagyományos édességeit is ;)

Ha kíváncsi vagy további érdekességekre Svédországról, az Instagram-on megtalálsz minket :)

 

 

 További érdekességek:  https://sweden.se/

süti beállítások módosítása