Boldogságrecept a svédektől
2020. március 24. írta: Svéd otthon

Boldogságrecept a svédektől

Most még inkább aktuális, az az intő jel, amit most kapunk a nyakunkba világszinten, hogy igen is le kell tudni lassítani az életben és tudni kell, hol van a megfelelő egyensúly, legyen az vásárlás, az otthonunk, a természet, a munka vagy a család.

Most van időnk elkezdeni gyakorolni azt, ami a svédeknek és egyébként a skandináv népeknek olyan jól megy, és ami miatt itt most sincs pánikhangulat. Aggódnak és óvatosak, figyelmesek, de nem pánikolnak.

20190220_083820.jpg

Gondoltam, ez a téma most talán még jobban segíthet, ha csak a gondolatok elterelésében vagy abban, hogyan is vágjunk bele abba, hogy másképp lássuk a dolgokat és kicsit lassabban éljük az életünket, ne feszengjük túl a dolgokat és ne másoknak akarjunk megfelelni minden percben.

Én és a lagom

Sokan írtak már könyvet arról, mi is a lagom, de én valahogy egyikben sem látom a teljes igazságot a lagomról. Svédországban élve, most már külföldiként is látom mi a lagom, de nem mindig az, amit a könyvek leírnak.

Mi az a lagom?

A lagom egy svéd életstílus, amivel a mindennapokban próbálsz élni. Vásárlás közben, munka közben vagy a lakberendezésben. A lagom annyit tesz: ’nem túl kevés, nem túl sok, pont jó’.

Pont úgy jó, ahogy neked jó, mert mindenkinek máshogy jó.

A lagom maga a megfontolt boldogság, de mivel mindannyian mások vagyunk, mindannyian más dolgoktól is leszünk boldogok.

A lagom mindenkinek mást jelent, mindenkinek mást ad és mindenki mást valósít meg belőle.

this_or_that_instagram_story_1.jpg

Mit jelent a svédeknek a lagom?

Ahány ember annyifélék vagyunk, éljünk bárhol is a világon, bármilyen körülmények között. Az emberi természet is ezáltal sokféle lehet. Van olyan svéd, aki ismeri a lagom kifejezést, de nem különösebben tulajdonít neki bármit is. Van olyan, aki szerint ez a nyugodt élet titka, van olyan, aki úgy éli át a lagomot, hogy nem Svédországban él, de olyan is van, aki ide költözött és teljesen magáénak érzi.

Az is lehet, hogy te már a lagom szerint élsz, de ezt te alakítottad ki így és nem tudtad, hogy az északi népek ezt elnevezték.

Hogyan legyél lagom?

Lagomnak lenni egészen egyszerű, nem kell hozzá csak egy kis gondolkodásmód váltás, máshogy szemlélni a dolgokat és máshogy hozzá állni dolgokhoz, emberekhez.

Mielőtt ideköltöztünk volna mi is, már eléggé így éltünk meg dolgokat, csak akkor még nem tudtuk, hogy ennek a fajta életmódnak az északi népek nyelvében neve is van és elképzelhető, hogy ti is csináltatok már olyan dolgokat, amitől a svédek szerint kiegyensúlyozottak és boldogok leszünk.

Lagom a mindennapokban

Étkezés: ha kevés időd is van, de próbálj nyugodtan, időt szánva a pillanatnak étkezni, legyen az reggeli, ebéd vagy vacsora. Ha időnként gyorsat főzöl, mert a családdal lennél vagy pihennél, akkor se legyen lelkiismeret furdalásod. Tervezd meg a menüt, hogy ne vásárolj feleslegesen. Vásárolj helyi és szezonális alapanyagokat, mert azzal segíted a gazdaságodat és még olcsóbb is. 

tyngre_rubriker_6_nov.jpeg

Munka: ha teheted, tarts 5-10 perces tea vagy kávé szünetet, akár a friss levegőn. Tarts rendet vagy egy általad ismert rendet az asztalodon és tegyél magad köré olyan dolgokat, amitől pozitív lesz a hangulatod még munka közben is. Egy fotó egy kirándulásról, egy ajándék, amit a gyermeked készített vagy egy kedves emlék, amitől az agyad nem zizzen be munka közben sem.

545b4170d2e9ac22efe49c264a3fec62.jpg

Kapcsolatok: ha éppen egyedül lennél és elbújnál a világ elől, megteheted, hiszen időnként erre is szükségünk van, de örömet okozhatsz a barátoknak vagy a családnak egy péntek esti kis baráti összejövetellel, mozi, beszélgetés vagy egy jó társasháték parti. Meglepheted a szomszédot egy kis sütivel, segíthetsz valakinek eligazodni a városban vagy felsegíteni a babakocsit a buszra. Kis odafigyelésekből születnek meg a nagy emberi tettek.

20190323_124859.jpg

Kirándulás: az ország ahol élünk sok érdekességet tartogat, érdemes időnként nem tárgyakra költeni, hanem utazásokra, gazdagítva magunkat olyan dolgokkal és élményekkel, amit nem vehetnek el tőlünk.

20181104_122447.jpg

Ünnepek: családdal, barátokkal, szomszédokkal vagy csak kettesben, mindegy, hogyan ünnepeltek, ha te úgy érzed magad a legjobban. Ajándékot is úgy érdemes venni, ami hasznos, a másik vágyik rá és úgy érzed, ettől mindketten boldogok lesztek.

sverigelotten_folkdansringen_1900x854.jpg

Környezet: a legfontosabb eleme a svéd életnek, a természet, amivel, főleg az északon élők nagy összhangban vannak. Az otthonodban is vedd magad körbe minél több növénnyel, de ha van lehetőség fedezd fel a természetet és élvezd a friss levegőt, a nyugalmat, amit a természet ad. Vigyázni is kell rá. így a környezetbarát és fenntartható dolgok a lagom fontos részei.

20190908_194718.jpg

Otthon: az otthonod legyen szellős, ne legyen túlzsúfoltan tele a bútorokkal. Használj minél több természetes anyagot, és az otthon melegét adó fényt is engedd be, télen pedig ugyanezt meglehet oldani gyertyákkal és lámpákkal. Próbálj meg nem felhalmozni tárgyakat, ha veszel egyet, akkor adj el kettőt vagy add olyanoknak, akiknek szüksége lehet rá.

20190607_120020_3.jpg

A jelenlegi helyzetben persze nehéz lenne hirtelen így élni, de a mostani világhelyzet rávilágíthat arra, hogy sok mindent jobban csináljunk, hogy élvezzük az életet és észrevegyük az élet apró örömeit, még jobban, mint eddig.

 

Ha kíváncsi vagy további érdekességekre vagy kérdésed lenne Svédországról, az Instagram-on megtalálsz minket :)

süti beállítások módosítása