Egy svéd város Japánban

Van egy város, ahol az emberek hagyományos piros-fehér svéd házakban élnek, ahol nyáron Midsommart ünnepelnek és ahol a gyerekek a közösségi házban Harisnyás Pippi kalandjait nézik. Ez a város pedig nem Svédországban van, hanem Japánban.

copyright_christina_sjogren_swedenhills-009.jpg

A Sweden Hills egy 1970-ig visszanyúló projekt, amikor az akkori svéd konzul a Szapporotól 25km-re lévő területre azt mondta, olyan, mintha Svédországban lenne. Egy csapat vállalkozó ezután elkezdte megismerni a svéd házak építési módját és az első két eladott svéd ház után úgy gondolták létrehoznak egy kicsi svéd lakóparkot Japán zöld dombjain.

img_l_30.jpg

img_l_28.jpg

Az első házat 1983-ban építették. Azóta közel 420 háza és 1000 lakója van a városkának. Tobetsu város vezetése, ami mellé a svéd lakópark épülni kezdett szívesen működött együtt az építő céggel, mondván, hogy ez majd fellendíti a régiót. Igazuk lett, mert nagy érdeklődés mutatkozott a házak iránt, ezért az első koncepció miszerint csak egy kis részen épülnek ki, időközben egy külön városrésszé alakult.

hokkaido.jpg

Japánban kifejezetten furcsa, hogy a házak között hatalmas terek vannak és nincs kerítés. A Japánok általában Svédországot sem ismerik igazán. Egy megkérdezett lakó például az IKEA-n, a Volvo-n és Zlatan Ibrahimović-on kívül semmit nem tudott Svédországról, mielőtt oda nem költözött volna. De olyan lakója is van a városnak, aki előtte már járt Svédországban és ez vonzotta ebbe a svédes lakóközösségbe.

img_l_16.jpg

img_l_22.jpg

A 420 házból közel 100 ház csupán nyaralóként szolgál, a többiben viszont napi szinten élnek is. Az itt található bérelhető nyaralókat 2 héttől, akár 2 hónapig is ki lehet bérelni, melyeknek két hét bérleti díja átlagosan 390 ezer magyar forintnyi jen. Ez például megfelelne a mi szigetvilágunkban élésnek is, hiszen a házak egy része itt is csak nyaraló, de mi napi szinten, a szigeten élünk.

mcdonalds-beehive-exterior-mchive0519.jpg

Az épületek mellett az utcafrontok és utak kialakításában is igyekeztek a svéd modellt követni. Például a Svédországban sok helyen alkalmazott Cul de sac, vagyis zsákutca forduló típusú útépítéssel, amit talán sokan ismernek a híres Lila akác közből, a Született feleségek című sorozatból is, mivel az utca végén ott is egy ilyen zsákutcás forduló volt látható.

culdesac.jpg

A másik átvett svéd koncepció, hogy az elektromos és telefonvezetékeket ahol csak tudták a föld alá telepítették, hogy ne rontsanak a táj szépségén villanyoszlopokkal.

2ffa50b4fd4f7a347bef12dcec05be84_1.jpg

Viszont, a svéd életnek Japánban meg van az ára, mivel komoly szabályok vonatkoznak az itt élésre, ami néhány japán szerint nagyon szigorú. Például nem lehet önállóan parkosítani vagy átalakítani a kertedet, nem lehet kiteregetni a frissen mosott ruhákat vagy nem szabad magas kerítést sem építeni. Az építésnek és felújításnak is komoly szabályai vannak, attól kezdve mennyit lóghat ki a ház az utca felé, és hogy mennyire lehet magas. Minden újonnan épülő házat a Sweden Hills tervez és épít fel a leendő lakóknak.

comfort_img01.jpg

Probléma az is, hogy míg egy svéd rengeteg időt tölt a háza karbantartásával, azt egy japán kevésbé teszi és rengeteget nyaralnak, utaznak. Így sok panasz olvasható penészes falakról, leromló tetőkről vagy a fa állapotának romlásáról. Az építtető vállalat szeretné elérni, hogy a japánok ebben is próbálják követni a svéd gondolkodásmódot.

i0000afzrwratu_a.jpg

Az utóbbi időben a házak eladása vissza is esett, ezért egy új koncepcióban, most már nem csak a svéd házakat adják el, hanem svéd életstílust is kínálnak hozzá.

copyright_christina_sjogren_swedenhills-004.jpg

A gyerekeket busz szállítja iskolába, kialakítottak egy központi közösségi házat, ahol különböző svéd foglalkozásokat tartanak, meséket vetítenek a gyerekeknek, svéd nyelvoktatást vagy beszélgetéseket szerveznek, mindezt egybekötik a hagyományos svéd fikával, a kávézás és sütizés nyugodt szünetével.

i0000elp8j4nredw.jpg

A lakóközösségben különböző szolgáltatásokat lehet igénybe venni, mint mosoda, különböző postai szolgáltatások, valamint a városban élők nyugodtabb életét is segítik különböző szolgáltatások, például a téli hó eltakarítás, ugyanúgy, mint Svédország sok városában teherautóra szórják a havat és a város külső területeire öntik ki, így a város könnyebben járható télen is.

Az alábbi fotó Svédországban készült, mert sajnos a Sweden Hills-ben készült fotó nem mutatta jól be, hogy is csinálják ezt itt Svédországban. A teherautó miután megtelt hóval, elindul a város szélére, ahol egy nagyobb területen öntik ki belőle a havat, így a várost próbálják minél járhatóbbá tenni, főleg északon, ahol nagyon nagy mennyiségben esik a hó. 

image_4.jpg

Folyamatos a parkok és utcák tisztán tartása is, valamint egy közösségi vendégházat is építettek, ahol az itt élőkhöz érkező vendégeket lehet elszállásolni, ha esetleg a házban kényelmetlenül férnének csak el. Ez a koncepció a svéd lakóparkokban is megtalálható.

A vasútállomásra érkezve is már egyből az az ember érzése, hogy hirtelen Svédországba csöppent. A vasútállomás butikjában pedig még különböző svéd szuveníreket is lehet vásárolni.

copyright_christina_sjogren_swedenhills-024.jpg

Ünneplik midsommar ünnepét, hagyományos svéd ruhákba öltözve éneklik a svéd népdalokat, tartanak nyárbúcsúztató rák fesztivált és Lucia ünnepét is.

sweden-hills-3.jpg

sweden-hills_mg_1973.jpg

Jelenleg több eladó használt ingatlan is található a Sweden Hills weboldalán, ahol 75 millió magyar forintba kerül jelenleg egy eladó 120nm-es ház és ehhez egy svéd élet. A költözés előtt pedig egy próba házban lehet eltölteni néhány éjszakát, hogy megismerjék a leendő tulajdonosok, milyen is lenne egy svéd házban élni.

img_01.jpg

Manapság egyre több fiatal fedezi fel magának a Sweden Hillst, hogy nyugodtabb, természetközelibb életet élhessenek, így a kisváros a jövőben biztosan tovább növeli a svéd életstílusban élők számát a világon.

 

Ha kíváncsi vagy további érdekességekre Svédországról vagy az otthonunkról, akkor látogasd meg Instagram oldalunkat is :)

 

Fotók: Christina Sjögren, Sweden Hills