Hogyan ünnepeld svédesen a húsvétot?
2020. április 06. írta: Svéd otthon

Hogyan ünnepeld svédesen a húsvétot?

Míg más országokban a húsvét vallásos ünnep - Jézus Krisztus feltámadásának ünneplése egyházi miséken keresztül - Svédországban a húsvét inkább világi ünnep. A svédek továbbra is tiszteletben tartják a húsvéthoz kapcsolódó hagyományokat, de nem feltétlenül a vallási meggyőződés szempontjából.

Kívánj Kellemes Húsvéti Ünnepeket svédül!

A Kellemes Húsvéti Ünnepeket svédül úgy mondjuk: Glad Påsk! (glád póhszk)

glad-p_sk.jpg

Mikor kezdődik a húsvéti készülődés?

Blåmåndag napjával, vagyis a kék hétfővel indul a húsvéti készülődés. A virágvasárnapot követő nagyhét első napján, kékhétfőn Jézus keresztre feszítésére és szenvedéseire emlékeztek, mivel a kék a szenvedés színe.

Milyen dekorációkat használnak?

A fő húsvéti dekoráció Svédországban a nyírfa gallyak, melyek emlékeztetnek Krisztus szenvedésére. Ma már azonban ezeket az ágakat színes tollakkal díszítik vagy rongyokkal díszítik és vázákba helyezik őket a házban vagy a ház körüli bokrokat díszítik fel így. Ezeket a hagyomány szerint Skärtorsdagon, vagyis Nagycsütörtök napján készítették el, ami egyben a lelki megtisztulás napja is, így ezen a napon régen mindenkinek le kellett fürdenie.

pask-svindersviks-brygghus.jpg

Meddig tartanak nyitva az üzletek?

Nagypéntek, húsvét vasárnap és hétfő piros betűs ünnep, ennek ellenére a boltok a normál vagy csökkentett nyitva tartásban, de üzemelnek, akár csak az IKEA áruházak, vagy a kisebb belvárosi boltok. A mi nagy üzletünk a szárazföldön, ahova vásárolni járunk például, húsvét vasárnap 7-17 óráig tart nyitva.

A túl hosszú nap

Långfredag, azaz a Nagypéntek, szó szerinti fordításban svédül hosszúpéntek. Jézus keresztre feszítésének napja az Ő szenvedésére illett gondolni, tilos volt szórakozni, kereskedni, dolgozni, még a gyerekeknek is tilos volt játszani. Ezek miatt a tilalmak miatt tűnt végeérhetetlenül hosszúnak a nap és lett hosszúpéntek a neve.

A húsvét színe a sárga

Svédországban a húsvét színe a sárga, a nap, a tojások sárgája, a frissen kelt kiscsibék, és a húsvéti liliomok színe. Úgy tudták a régiek, hogyha húsvét hajnalban felkelnek, megláthatják a nap örömtáncát. Úgy 300 évvel ezelőtt kezdődött a tavaszt hirdető nyírfavesszők (Påskris) feldíszítésének szokása is. Színes rongyokat, papírcsíkokat és papírvirágokat kötöztek az ágakra. A papírcsíkokra szerencsét hozó versikéket, rigmusokat is írtak. Manapság színes szalagokkal festett tojásokkal, sárgára festett tollakkal, pamutból készült apró csirkékkel díszített nyírfaágakat tesznek a kapuk mellé, és az ünnepi asztalra, vázákba.

sebastian-staines-nv4yaqj2ezy-unsplash_optimizedd-1080x675.jpg

Boszorkányok

Svédországban húsvét másnapján, egy a mienktől eltérő népszokás alakult ki, méghozzá a boszorkányok elriasztása, akik nagyszerda estéjén repültek a Blåkullára, hogy az ördögökkel táncoljanak és útjuk során gyermekeket kaptak fel a földről, hogy elvigyék őket ajándékba az ördögnek. Elriasztásukra hatalmas tüzeket raknak.

177a0768d4f0d1f0d8abf17646d3075837f401f8.jpg

Cukorkák minden mennyiségben

Svédországban az amerikai Halloween-hoz hasonlóan Húsvétkor a gyerekek boszorkányoknak öltözve kopogtatnak be a házakhoz édességet kérve. Ezenkívül Svédországban nagy hagyománya van a szépen díszített papírtojásoknak, melyekbe mindenféle édességet rejtenek a gyerekeknek, majd családi verseny formájában kell őket megkeresni. Bár a svédek egész évben előszeretettel majszolnak édes finomságokat, azonban húsvétkor hivatalosan is szabad a sok drazsét, gumicukrot, bonbont egytől-egyig eltüntetni a Föld színéről.

gladhelg-750x402.jpg

Irány a nyári ház

A húsvét az év első hosszú hétvégéje, ami sok városlakó számára ürügyként szolgál, hogy végre kimozdulhassanak a természetbe. A nyaralóházak nemcsak a gazdagok kiváltsága, ezért rengeteg ember elmenekül városi apartmanjaiból, és csatlakozik rokonaihoz egy kis pihenésre az erdőben vagy a tengerparton, ilyen kicsi nyaralóházakba és ott ünnepli az egész család a húsvéti ünnepeket.

img_7497.JPG

Mit esznek húsvétkor?

Húsvétkor a Påskbord-nak nevezett húsvéti svédasztalt készítenek a svédek, amelyen helyet kap a hering, a burgonya, tojás többféle módon elkészítve. Valamint tálalnak húsos pitéket, kolbászt és húsgombócot.

matbord.jpg

Mit isznak húsvétkor?

A gyerekek a karácsonyról ismert julmust húsvéti verzióját a påskmustot isszák, a felnőttek pedig gyakran egy akvavit nevű fűszeres likőrt. Persze a kijelölt sofőrök nem isznak alkoholt ők påskmustot isznak a gyerekekkel.

1555422781_sdltcb389b7-nh.jpg

Szóval, ha egy kicsit svédesebben töltenétek idén a húsvétot, akkor nem kell más, mint sok tojás, rengeteg cukorka, tollak és sárga minden mennyiségben.

Glad Påsk!

 

Ha kíváncsi vagy további érdekességekre Svédországról, az Instagram-on megtalálsz minket :)

süti beállítások módosítása