Mennyibe kerül Svédországba utazni?

Sokan álmodoznak arról, hogy egyszer eljutnak egy északi országba, például Svédországba. Sokan azonnal el is hessegetik a gondolatot, amint meglátják az árakat. Az árakat, amiket a nagy publikumnak és a magukat nagyon reklámozni vágyó cégek adnak meg, amikkel tele van az internet és amiről azt gondoljuk nekünk esélyünk sincs rá.

Holott északra utazni nem is annyira költséges, mint hinnénk, csak jól át kell gondolni és tervezni, mire költünk és mennyit vagyunk hajlandóak leadni a szükségleteinkből azért, hogy cserébe csodahelyekre juthassunk el.

Pár napja értünk haza egy 11 napos északi túráról. Igaz, Svédországban élve sok minden egyszerűbb, de 2017-ben, amikor még nem éltünk itt akkor is eljöttünk egy 8 napos túrára.

Most ennek a két túrának a tapasztalatait osztom meg veletek, költségestül, mindenestül.

20200209_091105.jpg

Hogyan jutunk el Svédországba?

Repülővel: ez a legegyszerűbb és legolcsóbb módja. A Wizzair-nél például nagyon sokszor lehet kifogni, nagyon olcsón jegyeket. Például oda-vissza egy főnek akár 15.000 forintból megúszható.

Autóval: ez is egy lehetőség, ami akár azért is jó, mert útközben már sok szépet látunk és Svédországba érkezve már nem kell autót bérelni. Több útvonal is lehetséges, akár Ystad-ba érkezve komppal vagy át a Storebaelt és Öresund hídon Malmö-be, aminek valljuk meg, csodálatos látványa van. Viszont a hidakon áthaladás áraival érdemes kalkulálni, mert autónként akár 10.000-15.000 forint is lehet. Érdemes online tájékozódni róla és akár előre megvásárolni, mert akkor az ár is kedvezményesebb, mint a helyszínen.

Vonattal: környezetvédelmi szempontból nem lenne rossz, de egyelőre ez a legdrágább utazási forma Svédországig és csak átszállásokkal, több órás várakozásokkal oldható meg.

Hogyan jutottunk el mi?

2017-ben repülővel mentünk Debrecenből Malmö-be, ami akkor nagyon jó áron volt, még akkor is, ha el kellett autóznunk Debrecenig és ott ki kellett fizetni a parkolási díjat.

img_9496.JPG

Idén a túránkon már itthonról, Göteborg mellől, egy kis szigetről indultunk, egészen pontosan 4510 km-t megtéve északra, át a sarkkörön, majd Norvégián át vissza.

20200207_120317.jpg

Hogyan közlekedjünk Svédországban?

Az attól is függ, hova szeretnénk az országon belül eljutni. Lehetséges vonattal utazni vagy buszokkal nagyobb városokon át, de ha minél többet szeretnénk látni érdemes autót bérelnünk és azzal körbe autózni az országot és, mint az alábbi példa mutatja, olcsóbb is a bérautózás.

Vonattal: egy Stockholm-Luleå távolság a vonat esetében csak oda útra egy felnőttnek 28 ezer forint a nappali járaton, ugyanez éjszaka 18.000 forintra jön ki.

Busszal: ugyanez a fent említett 880 km buszos út esetében körülbelül 20-25.000 forintra jön ki, csak oda.

Autóbérlés: a benzinárakat figyelembe véve és például egy 7-8 literes átlagfogyasztást, ez az út megtehető 30.000 forintból, de akkor akár öten is ülhetünk egy autóban, rengeteg cuccal a csomagtartóban. Ez az az ok, amiért mi autóval kirándulunk körbe országokon át és az, hogy csodálatos helyeket láthatunk közben, amit se a buszról, se a vonatról nem tudunk, hiszen nehéz lenne szólni a sofőrnek, hogy: 'lécci álljon meg, itt van egy szép vízesés' :D

Autóbérlés esetében viszont az automata tankolásnál készüljünk fel, hogy külföldi kártya esetében a tankolt összege mellett zárolni fognak a számlánkon egy 1200 koronás összeget. Ettől mi 2017-ben igen csak meglepődtünk, de szerencsére volt elég keretünk és két héttel később feloldották a zárolást.

Valamint autóbérlésnél érdemes még a kauciót is beleszámolni a tervezett költségekbe, mivel például a Hertz 150.000 forintot zárolt a bérlés idejére a kártyánkon.

Autóval közlekedésnél, ha nagyon északra tartunk, télen és hidegben érdemes felkészülni, hogy a csomagtartóban legyen hólapát, ha arra kényszerülnénk, hogy az autót ki kelljen ásni, pokrócok, jégtelenítő, de igazából különösebb felkészítést nem igényel az autó.

Mi hogyan közlekedtünk?

2017-ben Malmö-be érkezve a Hertz-nél autót béreltünk, ami 2017-ben a 8 napra 80.000 forintnak megfelelő koronába került, kilométer limit nélkül, plusz a tankolás.

img_7465231.jpg

Idén, mivel már az országban élünk, a saját autónkkal tettük meg az utat. Az autónk fogyasztása 6,12l/100km volt, hegyeken, völgyeken át, autópályán és városban is haladva, így azért a benzinköltség sem szállt el, aminek a végösszege: 130.000 forint lett. Plusz, amit útközben láthatunk, az csodás élmény maradhat örökre.

20200207_095727.jpg

Hol szálljunk meg?

Választhatunk igazán menő szállásokat is, mint a Tree Hotel vagy az Arctic Bath, utóbbit 300.000 forintért fejenként, egy éjszakára. De esetleg aludhatunk egy kiszuperált Jumbo repülőben Stockholm mellett is, ahol egy éjszaka, 'csak' 42.500 forint két főnek.

20200208_142318.jpg

Viszont vannak a svédek, hollandok és a németek által is kedvelt házikós kempingek, ahol 20.000 forinttól bérelhetünk cuki, kicsi házikókat, aminek az a legnagyobb előnye, hogy magunk vagyunk, egy saját mini házikóban, saját konyhában főzhetünk, a nappaliban tévézhetünk és ehhez sokszor csodás kilátás párosul a város szélén, egy szigeten vagy a hegyekben.

Ebben az esetben viszont érdemes lehet átgondolni, hogy ágyneműt és törülközőt visz e magával az ember, az ugyanis fejenként 4000 forint is lehet akár és ha több helyen szállunk meg ahol ezeket a költségeket felszámolják, már érdemes lehet egy külön bőröndöt vinni erre a célra, ami mellé akár elférnek hazafelé az ajándékok is.

Persze vannak olcsóbb hotelek is, főleg a nagyobb városokban, akár kifoghatunk olcsón, jó ajánlatokat, ha időben elkezdjük keresni.

Mi hol szálltunk meg?

2017-ben aludtunk kempingben 20.000 forintért és Stockholmban, a Motel L-ben két éjszakát, amiért akkor 50.500 forintot fizettünk, mert épp kifogtunk valami akciót. Összesen 239.000 forintba kerültek a szállások.

img_7497.JPG

Idén is a First Camp cég kempingjeiben szálltunk meg, leginkább azért, mert Black Friday alkalmával akciós árak voltak. Úgyhogy néha szállásokat is érdemes Black Friday-en keresgélni. A legolcsóbb szállásunk 22.000 forint volt egy éjszaka, a legdrágább pedig a Sundsvall kempingben volt egy éjszaka 38.000 forintnak megfelelő korona. Összesen 180.000 forintnak megfelelő koronát költöttünk a szállásokra.

20200208_082033.jpg

Hogyan öltözködjünk?

Nyáron hasonlóan a többi európai országhoz, lehet elég nyáriasan öltözködni, de mivel sok a nagyon heves eső, főleg májusban, érdemes jó minőségű vízálló kabátot hozni és sportcipőt sem árt.

Télen viszont, főleg ha nagyobb hóba készülünk utazni, fontos lehet a vízálló bakancs, nadrág, egy jó téli kabát és a réteges öltözködés.

20200212_121427.jpg

Hol étkezzünk?

Étterem: egy átlagos főétel ára 4600 forinttól indul, ami csak akkor éri meg, ha tényleg jó nagy adagot adnak és olyat, amit biztosan megeszünk.

Lunchmeny: hétköznap érdemes lehet keresni ebéd menüs helyeket, ilyenkor ugyanis akár már 90 koronától kaphatunk egy főételt, ami tartalmazza a kávét, teát, vizet, a salátabárból mindent, kenyeret és vajat, mindez 2800 forintért itt jó árnak számít.

Élelmiszerbolt: a legegyszerűbb és legolcsóbb, ha itt vásárolunk. Mi sokszor veszünk meleg sült csirkét zsemlével vagy hideg salátát és különböző kekszeket, mert már a nagyobb boltokban is árulnak meleg, frissen sütött ételeket. A szálláson pedig főzhetünk tésztát különböző szósszal vagy csirkével, vagy bármit, amit gyorsan és könnyen eltudunk készíteni.

20190322_100606_2.jpg

Pica Deli: ez az élelmiszerboltokban található salátabár, ami egy túra alatt többször is beiktatható, igaz hideg, de finom. Egy jól megrakott doboz 60 koronára jön ki, ami kb. 1900 forint.

20200214_104633.jpg

Hol ettünk mi?

2017-ben sok minden újdonság volt, így szinte mindig jól laktunk a boltokból vásárolva, hiszen minden helyi dolgot megakartunk kóstolni. Ezenkívül többször ettünk IKEA áruházban, ami itt jó áron van és finom is. Kényelmesen, olcsón ebédelhetünk és még egy gyors áruház körbenézés is beleférhet.

Idén főztem is a szálláson sajtos csirkét tésztával és egy gyors zöldséglevest, a nagy hideg és a nátha örömére. Összesen 135.000 forintnyi koronát költöttünk el az étkezésre, amiből kb. 75.000 forintnyi amúgy is elment volna, hiszen ha otthon vagyunk is költünk erre 11 nap alatt, csak kicsit máshogy. Sokszor veszünk különböző kekszeket és pékárukat útközben, de ha olyan helyen vagyunk időnként azért igyekszünk helyi ételeket is megkóstolni.

20200207_154027.jpg

Mire érdemes költeni?

Ajándékok: a családnak, magatoknak vagy csak úgy bármire, ami tetszik, és úgy érzed, ettől becsempészel egy kis északi életérzést az otthonodba, legyen az egy dekoráció, egy hűtőmágnes vagy csak egy egyszerű bögre.

Ételek: olyanra érdemes szerintem mindenképp, ami minden bizonnyal más, mint amit addig kóstoltunk, például a szárított hering vagy a különböző szószokban úszkáló halak és társaik. Csokik és cukorkák az édességfalakból vagy egy jó édesgyökér ízű fagyi.

Múzeumok: Svédországban még nem jártunk olyan múzeumban, amire utólag azt mondtuk volna, hogy ez nem érte meg, legyen az csak egy pici helyi kis történeti múzeum, egy magánszemély által létrehozott vagy egy nagy városi múzeum. Mind nagyon igényes és minőségi, sőt a városiak között akad sok esetben ingyenes is. A nyitvatartásra viszont érdemes felkészülni.

20200212_160748.jpg

Ruha: vannak svéd és norvég márkák, amiknek az ára itt jóval alacsonyabb, például a Haglöfs vagy a Fjällräven, de már azért is lehet érdekes, ha vágyunk ilyesmire, mert Magyarországon nem minden termék kapható egy adott északi márkán belül.

20200206_123612.jpg

Miket vásároltunk?

2017-ben, mi rengeteg édességet vettünk, mert hát abból sose elég, de olyan szinten, hogy a nagy bőröndből át kellett pakolnunk a reptéren, hogy ne fizessünk rá a súlyhatár átlépése miatt :D Hűtőmágnesek és egyéb ’jajj de skandi lesz az otthonom’ dolgokat.

Idén jobban rámentünk a hagyományosabb és autentikusabb, kézzel készült vagy nagyon házi dolgokra, így például vettünk egy kuksa-t, vagyis egy kis fa übriket, amit itt északon nagyon sokan faragnak és kávét isznak belőle vagy bogyókat gyűjtenek az erdőben. De a jokkmokki vásárban például házi szalámikat vettünk, chilis és parmezános bevonattal és a lányunk rénszarvas agancsból készült nyakláncot, amit egy fiatal számi fiú készített.

20200207_131236.jpg

Norvégiában pedig vettünk konzerv halakat, májkrémet, édességeket és ettünk a helyi pékárukból, amiből voltak igen érdekes ízűek is, de hát így ismerhetjük meg a legjobban egy ország gasztonómiáját.

20200219_121542.jpg

Mennyibe került a két út?

Végül, összesítésként azért leírom, hogy a két út, persze más-más kondíciókkal, mennyibe is került.

2017. Budapest-Debrecen-Malmö-Stockholm-Göteborg-Malmö-Debrecen-Budapest

2 felnőtt, 1 gyerek, 3 repülőjegy, 1 bérautó, 8 nap, 2500 km, 2 kemping, 2 motel, 3 múzeumi belépő, utazás hajóval és rengeteg svéd nasi: 530.000 forint

2020. Göteborg-Sundsvall-Luleå-Östersund-Lillehammer-Göteborg

2 felnőtt, 1 gyerek, 1 autó, 11 nap, 4510 km, 3 ország, 4 kemping, 2 múzeumi belépő és egy vásár Jokkmokk-ban, amin vettünk pár meglepit magunknak: 550.000 forint

Azt gondolom, nem lehetetlen összehozni ezt a spórolást, ha valaki nagyon szeretne eljutni egy országba. Attól függ, kinek, mennyire fontos és mennyi mindenről hajlandó lemondani addig is és az út alatt is és persze az élet úgy hozza, hogy van rá lehetősége.

 

Ha kíváncsi vagy további érdekességekre Svédországról, az Instagram-on megtalálsz minket :)

 

Néhány hasznos oldal

Ahol az időjárást tudod figyelni: https://www.smhi.se/q/Stockholm/2673730

Ahol a közlekedést tudod nyomonkövetni: https://www.trafikverket.se/

A kemping, amit nagyon szeretünk: https://firstcamp.se/